Ezekben a megyékben szabad keddtől tüzet rakni
Az esőkkel a tűzveszély is csökkent az ország jelentős részén.
Az esőkkel a tűzveszély is csökkent az ország jelentős részén.
A Békés megye 3-as választókerületben korábban rendre a Fidesz nyert, de a Tiszának készített és a HVG-hez eljutott friss kutatás már döntetlenre méri a Tiszát és a Fideszt. A Gyula központú, eddig kormánypárti körzet elhódítása elengedhetetlen lenne 2026-ban Magyar Péteréknek a kétharmados, alkotmányozó többség megszerzéséhez.
A kistérségi társulás elnökévé választották Dudaszeg Krisztiánt, aki szerint nagy az esély rá, hogy 2026-ban ő lesz a Tisza helyi országgyűlési képviselőjelöltje.
Harmadával csökkent az őzek száma Békés megyében, így már a vadászok is kénytelenek önmegtartóztatást gyakorolni.
A hivatalosan még Fidesz-tag politikus arra számít, a három párt nagyjából egyenlő erősségű lesz a következő országgyűlési választáson.
Van, ahol egy fészekaljban hat fiókát is találtak.
Az ott lakó három embernek sikerült kimenekülnie az épületből, ám egyikük visszament és megpróbálta oltani a lángokat, ebben vesztette életét.
Van, ahol pedig zivatarokra is fel kell készülni.
Békésben, ahol hamarosan a megyei listájukat is bemutatják.
Gyulán kezdte meg a június 9-i választásokra készülő kampányát a Tisztelet és Szabadság Pártjának (TISZA Párt) alelnöke. A politikus ezúttal rövidre fogta a beszédet, és inkább kérdésekre válaszolgatott az összegraffitizett teherautója platójáról. Helyszíni riport.
A 24.hu szerint leváltották az intézményt felügyelő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei központjának vezetőjét. Érdekesség, hogy az SZGYF-hez tartozik a bicskei gyermekotthon is.
A változás a szakrendelést nem érinti.
Pusztán a véletlenen múlt, hogy nem történt tragédia Kardoskúton, ahol szenteste hatan voltak egy házban, mit sem sejtve arról, hogy perceken belül kigyulladhat az épület.
A helyiek kólaszínű ivóvízről számoltak be.
A települések vezetői szerint mióta államosították az ivóvíz és szennyvízhálózatot többször előfordult a probléma.
A rengés Szarvastól tíz kilométerre pattant ki a péntek reggeli órákban.
Egy férfi holttestére bukkantak a sínek mellett a Békéscsaba–Mezőhegyes vonalon hétfőn kora reggel, a helyszínelés miatt egy órát késett a fél nyolcas békéscsabai vonat.
Miután egy hét alatt 99 földrengés pattant ki a környéken, felmerült a kérdés: vajon az újabb földgáztermelő kutak fúrása fokozza-e a szeizmológiai kockázatokat?
Komoly földtani kockázattal is járhat az, hogy Magyarország próbál függetlenedni az importált energiától, és helyben termeli ki a nyersanyagokat. Okozhat-e hosszú távon ez a törekvés erős földrengéseket, és egyáltalán, mennyire van kitéve az ország a természeti katasztrófának? Szakemberek segítségével vettük végig, hogy pontosan mi áll a hazai földrengésekről szóló hírek hátterében, hogyan értelmezzük a magnitúdó és a rengésfészek mélységére vonatkozó értékeket és arra is kerestük a választ, hogy miért érezzük azt, hogy hirtelen megsokszorozódott a földmozgások száma.
A Richter-skála szerinti 4-es erősségű földrengést éreztek szombat délelőtt a Dél-Alföldön.